A tûz Éjszakája

Magába foglaló világ végén
A természet fonta a sorsod
Tanultad ezer hazug nyelven,
A fügefa csak fügét teremhet

Élni születtél nem istennek
Anya szült, kit megölt a bánat
Adott tüzet egy vadléleknek
S hitte az átölelt test sohasem fájhat

Mély, mély ez az érzés
Belülrõl feszít kívülrõl eltakar
Gyermek vagy kit az anyja altat
S én fogom kezed, õrzöm álmodat

De az álmot gyilkolja az ébredés
S a világ megsebzi homlokod
Szemedbe vér folyt, eltûnt mi szép volt
Hát könnyezni többé már nincs okod

Harci ménekkel indulunk. Új feltámadás