Kikelet

Gyûlöl a sors, mert igaz õsi
Ha bujdosó is, rejtett, titkos,
Megfárdat, de él még vérünk, s
Maradt tiszta. Sosem piszkos.

Lángtengeren, vérözönben
Vágtunk át, míg ím, elértünk
Csonka hazát, eskü-átkot, s
Hullottunk. de meg nem törtünk.

El sem rejtett gyûlölségen,
Ezüst tükrû, hideg szókon,
Öltek újra. Öltek tettel, de
Le nem gyõztek, büszke sólyom.

Halálcsendbe borult, néma,
Átkozott, hideg a táj, ha
Énekink - A Föld dalát -
Nem visszhangozhatja már.

Hangja a földnek zengjen az égig,
Dala erõnknek hívja erényid,
Szemek bús lángja napra tekintsen,
Csendje a kõnek új hadat épít,
Ébredjen újra minden õs látnok,
Szólítson útra hû szavat, álmot
Gyáva ha szánja vérét a harcra
Szívét erõdnek sietve adja!

A fényes nap immár elnyugoda...
A föld színe sötétbe borula.
Nappali ég éjjelre változa,
Este csendje nyugodalmat hoza.
Napkelettõl egész napnyugotig
Szent nevedben bíztam, és fáradtig,
De megbocsáss, én szívembõl szánom...
Könnyek miatt nincs szememen álom.

Encontrou algum erro na letra? Por favor envie uma correção clicando aqui!