Szunnyadás

Sivár élet az, amely soha nem sebzi meg az embert
A karomnyomok ellepik testem, lelkem

Már cél nélkül ébredek és remény nélkül fekszem le
Öreg lelkem egyre vágyik: végleges békére

Az élet csupa gyötrelem, kín és lidércnyomás, amíg tart
Fagyba borulva, avar alatt szunnyadok, boldogan�